A fertőző bursitis (IBD, gumborói betegség) a baromfiállományokat világszerte megbetegítő vírusos betegség. Az elhullási arány növekedését, a jércék nagyobb méretbeli “szórtságát” és a vágóhídi kobzások arányának növekedését előidéző IBD a mai baromfiipar termelékenységét veszélyeztető egyik legnagyobb fenyegetés. Az állományok immunitásának biztonságos, hatásos és hosszantartó védettség révén történő javítása csökkenti e betegség kockázatát és növeli az állományok teljesítményét.

Az IBD a fiatal csirkék betegsége. A vírus az éretlen B-lymphocytákat fertőzi meg és immunszuppressziót okoz, ami másodlagos fertőzésekhez vezet a betegségből felgyógyuló madarakban. A betegség világszerte jelen van a baromfiiparban.

Kóroktan: A betegség kórokozója egy birnavírus (fertőző bursitis vírus, IBDV), amely legkönnyebben a Fabricius-féle bursából, de más szervekből is izolálható. A vírus a bélsárral ürül, nagyon ellenálló, és nehezen irtható ki a baromfitelepekről. Az 1-es szerotípusba tartozó vírusok okoznak betegséget csirkékben, a 2-es szerotípus apatogén, de betegség okozása nélkül képes replikálódni csirkékben és pulykákban.

A vírus „mezei” törzseinek virulenciája jelentősen változó. Megfigyeltek a természetes úton attenuálódott vírusoktól a nagyon virulens (vv) vírusokig terjedő virulenciájú törzseket. A magas (>20%) mortalitást okozó vvIBDV törzseket először Európában mutatták ki. Ezt követően azok szétterjedtek a Közel-Keleten, Ázsiában és Afrikában, 1999-ben megjelentek Dél- és Közép-Amerikában és 2009-ben az Egyesült Államokban.

Klinikai megjelenési forma: Az életkortól, a fajtától, a vírus virulenciájától és a maternális ellenanyagok jelenlététől függnek. Lappangási idő: 3–4 nap.

Klinikai forma: A csirkék 3–6 hetes életkorban a legfogékonyabbak a klinikai megbetegedés iránt, amikor az éretlen B-sejtek betelepednek a bursába, és amikorra a maternális immunitás már megszűnt.

Szubklinikai forma: 3 hetes kor előtt nagy gazdasági veszteség alakul ki az immunszuppresszió miatt, a humorális (B-sejtes) immunválasz károsodik a legsúlyosabban. A korai IBDV fertőzés következtében kialakult immunszuppresszió miatt a csirkék nem reagálnak megfelelően a vakcinázásra és hajlamossá válnak a normál körülmények között nem patogén vírusok és baktériumok okozta fertőzésekre.

Klinikai tünetek: Levertség, súlyos elesettség, mozgáskoordinációs zavar, vízszerű hasmenés, kiszáradás, a kloaka körüli tollazat bélsárszennyezettsége, kloakacsipkedés és a kloaka gyulladása. Az állományban a megbetegedési arány jellemzően 100%, a mortalitási arány pedig 5%-tól több mint 60%-ig terjedhet a vírustörzstől és a csirkék típusától függően. A tojóvonalakban jellemzően magasabb az elhullási arány, mint a brojlercsirkékben. A gyógyulás <1 hét alatt következik be, és a betegség a brojlerek testtömeg-gyarapodását 3–5 nappal késlelteti.

Kórbonctani elváltozások: A kloakális bursa megnagyobbodhat, felszínét sárgás váladék fedi. Néha vérzések figyelhetők meg a savós- és a nyálkahártyák felületén. A bursa sorvadása, amely a B-lymphocyták számának megfogyásával jár, a fertőződés után körülbelül 7–10 nappal következik be. Az immunszuppresszió közvetlenül a B-lymphocyták elvesztésével függ össze. A vvIBDV törzsek hasonló bursa-elváltozásokat okoznak, emellett a mell- és a lábizmok pangásos és vérzéses elváltozásai is előfordulhatnak. Az IBDV fertőzésekből felgyógyult csirkék bursája kicsi és sorvadt a bursatüszők pusztulása és regenerációjának hiánya következtében.

Gyógykezelés nincs.

Csirkeembrió- vagy sejttenyészet-eredetű és eltérő alacsony patogenitású élő vakcinák adhatók szembe cseppentéssel, az ivóvízben vagy szubkután 1–21 napos korban. E vakcinák replikációját és így az immunválaszt megváltoztathatja a maternális ellenanyagok jelenléte, noha a virulensebb vakcinatörzsek képesek áttörni a maternális ellenanyagok magasabb szintjeit is.

Az IBDV VP2 fehérjéjét pulyka-herpeszvírusban (HVT) kifejező vektorvakcinák használhatók in ovo vagy a keléskor. E HVT-IBD vakcinákat nem befolyásolják a maternális ellenanyagok. Az ellenanyagokhoz kötött attenuált élővírusokat alkalmazó vakcinák (immunkomplex vakcinák) szintén rendelkezésre állnak in ovo vagy a kelést követő használatra.

A maternális ellenanyagok magas szintjei képesek minimálisra csökkenteni a korai fertőzést, az azt követő immunszuppressziót vagy mindkettő. A tenyészállományokat a nevelési időszakban egyszer vagy többször vakcinázni kell, először egy élővírusos vakcinával, majd közvetlenül a tojásrakás megkezdése előtt ismét egy olajos adjuváns tartalmazó inaktivált vakcinával. Csirkeembrió-, bursa- és sejttenyészet-eredetű inaktivált vakcinák állnak rendelkezésre. Az inaktivált vakcinák magasabb szintű, egységesebb és tartósabb ellenanyagszinteket váltanak ki, mint az élő vakcinák. A tenyészállományok immunállapotát időnként ellenőrizni kell egy kvantitatív szerológiai teszttel, például vírussemlegesítési vagy ELISA próbával.

Az IBD elleni minden vakcinázási program célja a „mezei” vírusok antigénprofiljára a lehető legnagyobb mértékben hasonlító vakcinák használata. A „mezei” törzsek genomszekvenciáinak diagnosztikai vizsgálata felhasználható a legmegfelelőbb vakcinázási program kiválasztására.